01 Rock a nevem 02 Nem kell semmi 03 California Über Alles 04 Egy van 05 Füst és lábdob 06 Mindenki 07 Az alagut végén 08 A holnapot éljem túl 09 Irgalom nélkül 10 Dávid és góliát 11 Minden szó 12 Hiányzol
**************************
Az ezredforduló óta a Tankcsapda két stúdiólemezt adott ki (Agyarország – 2001, Élni vagy égni – 2003), újra felvette Baj van!! című debütáló anyagát, aztán 15 éves jubileuma alkalmából összefoglalta addigi karrierjét A legjobb mérgek válogatáslemezzel, klipkollekcióval és turnéval (lásd az Élő Főnix DVD-t). Mint azt már interjúnkban is beharangoztuk, Lukácsék most ismét új albummal térnek vissza – sőt a remek zeneanyag mellett egy újabb koncert-DVD-vel is szolgálnak.
Magyarországon – ha a rajongás a kérdés – talán Tankcsapda-fannak lenni a legjobb. Egyrészt hosszú ideje megbízhatóan magas színvonalú lemezek kerülnek ki Lukács László, Molnár Levente és Fejes Tamás kezei közül, másrészt koncerten is mindig a maximumot nyújtja a debreceni zenekar, harmadrészt pedig kiadványaival is nagyvonalúan szolgálja ki a népes hallgatóságot. Az új kiadónál megjelent, abszolút szókimondó, velejéig rock`n`roll Mindenki vár valamit nívós csomagolású (az előlapján csak a logót tartalmazó, teljesen fekete műanyag tokban egy elől-hátul fekete alapszínű CD található) és a bónuszkorongon a 2005. május 28-i szabadtéri PeCsa-buli legjavát is nyújtja (három éven belül ez már az ötödik Tankcsapda-DVD!). S ahogy Lukács azon a koncerten is megígérte: az új stúdiólemez valóban nagyon pörgős lett.
Tulajdonképpen egyetlen szünet nélkül (azaz példul akusztikus, lassú dal nélkül), végig dübörög a korong, keményre hangolt, egységes a hangzás és mindenféle kísérletezés helyett azt csinálja a Tankcsapda, amihez a legjobban ért: három és fél perces, egyszerű, de a lehető legjobb formába rendezett, punkos vehemenciájú rockdalokat zúdít a hallgatóra. Ravaszság is van benne (és ez biztosítja, hogy nem válik unalmassá), az egymás után fűzött dalok hangszerelése mindig egy kicsit más aspektusát mutatja meg ugyanannak a kemény, ha kell zajos, ha kell hard rockos, ha kell mélyre hangoltan metálos, rezgő, izzó, vibráló megszólalásnak. Lukács szövegei tökéletes koherenciában vannak a zenével, sehol nem lötyög, sehol nem túl szoros a 12 frissen szabott darab. A témák ismerősek (ezúttal kissé gyakoribbak a rockzenészek életéből meghúzott párhuzamok, a r`n`r örök - pia, buli, csajok - körforgása, amihez gond nélkül, hitelesen kapcsolódnak a hétköznapok küzdelmeit, vagy spirituális kérdéseket megfogalmazó sorok), a szókimondás minden eddiginél életszerűbb, a strófák helyükön vannak, a megvalósítást igazán tanítani lehetne. Tökéletes az öndefiniáló Rock a nevem indítása („én húzom az igát, én osztom az igét / és felcsípek néha egy-két diszkós bigét / hogy megtudják, hogy mi az a rock / és hogy a kulcstartójukon a nyuszifarok / nem az egyetlen jó farok ebben a városban / jó vagyok szólóban, jó vagyok párosban...”), a klipdalnak választott Nem kell semmi tipikus „unom ezt, unom azt, hagyjatok békén!” punkkiáltvány, a Dead Kennedys-féle California Über Alles címét átvevő szám az amerikai álmon élcelődik (sőt a „hasta la vista” sorral az aktuális kaliforniai kormányzón is, ahogy Jello Biafráék legendás punkslágere is a maga idejében), az Egy van viszont megállásra és gondolkodásra késztet („indultam, érkeztem / nem tudtam, kérdeztem / elvágtam, véreztem / hogy fáj, azt éreztem / látod, én nem haragszom rátok / én tudom jól, hogy kérdés lehet száz és száz / de válasz csak egy van / egy van”). A Minden szóban előjön Lukács poétikusabb vénája („bennem még annyi minden lángol / mondanám, de nincs kinek / minden út egy helyre tart / te a hullám voltál, én meg a tengerpart”), a lemez címét adó sort is tartalmazó, felszabadító előadásmódú Mindenki viszont póz nélküli kiállás a nép mellett („elnézést kérek, de nekem tele van vele a faszom / hogy nem számít már semmi, csak a szájba baszott haszon / az meg hogy másnak az asztalára nem jut semmi kaja / az le van szarva, az legyen az ő baja”). Nem kérdés, hogy a nép is kiáll a Tankcsapdáért, főleg, hogy a `00-ás évtizedben ez az eddigi legjobb lemeze a triónak.